Ismét Magyarország legjobbjai között
Idén is felkerült birtokigazgatónk, Mészáros László Magyarország Top50 borásznak arra a listájára, akiket a Borászok borásza díjra jelöltek. A listán 2023-ban tizenegy tokaji borász szerepel. Emellett a Borászok Barátja díj esetében is több Tokajhoz kapcsolódó jelölt van.
A díjat 2007-ben alapította Rókusfalvy Pál a Kárpát-medence borászai számára. Ez az elismerés alapvetően különbözik az összes eddigi borászoknak szóló díjtól, itt ugyanis nem szervezetek szavaznak vagy döntenek, hanem maguk a borászok. Először az elmúlt évek Borászok Borászai választják ki a hazai bortermelők 50 legjobbját, majd a második körben ők választják ki maguk közül egy-egy szavazatukkal a győztest, a Borászok Borászát. A kiemelkedő presztízzsel bíró elismerést a legtöbb szavazatot kapott borász nyeri el. A Borászok Borásza örökös cím, tagjai között pedig 6 tokaji borász is van.
Tizenhárom éve a legjobbak között
Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy a szakma döntése alapján, birtokigazgatónk, Mészáros László 2010 óta minden évben tagja az 50 legjobb magyar borász körének. Olyan szakmai elismerés ez, mely megerősít bennünket abban, hogy továbbra is érdemes azt az utat követni, mely hű birtokunk filozófiájához, és ami a legjobb minőségű borokkal szeretné a borrajongókat megörvendeztetni.
A magyar borvidékek közül talán Tokaj képviseli a legnagyobb értéket a maga történelmével és hagyományaival, ám ez kihívás és felelősség is egyben. A legjobb 50 borász közé tartozni azért is megtisztelő, mert hisszük, a jelölés a szakma egyetértése abban, hogy a kiemelkedő munka mellett a hosszú távú sikerhez fontos a borász személyisége, szemlélete és hozzáállása is. Ez egy olyan szakmai elismerés, amely egyben motiváció is arra, hogy továbbra is keressük az innovatív és kreatív megoldásokat és elkötelezett hozzáállással dolgozzunk a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a szociális felelősségvállalás területén is.
Az, hogy idén is ilyen sok jelölt van a Tokaji borvidékről, a borvidék számára is fontos elismerés. Bízunk benne, hogy ez nemcsak a fogyasztók tudatos döntését segíti elő a borválasztás során, hanem a minőségi borfogyasztás széleskörű terjedését is.
Hogy idén ki lesz a Borászok Borásza, április 21-én derül ki, mint ahogy az is, ki nyeri el a Borászok Barátja címet. Ebben a kategóriában a borvidék rajongói több jelöltnek is szurkolhatnak, hiszen köztük van Kézdy Dániel borszakértő, a Furmint Február rendezvénysorozat atyja, Ripka Gergely borszakíró, a Tokaj Guide szerzője, Ipacs Géza bormarketinggel és címketervezéssel foglalkozó grafikus, aki a Disznókő Inspiration címkéjét is tervezte, valamint Kovacsik Tamás, az Aszú Étterem tulajdonosa és Ambrus Lajos József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője is.