Disznókő Inspiration 2020 – Üde és harmonikus
Alig vártuk, hogy a nagysikerű előző évjárat után palackba kerüljön az új, üde és harmonikus, selymesen ásványos Disznókő Inspiration 2020! Reméljük, szintén nagy kedvenc lesz.
A Disznókő Inspiration a birtok legszebb szárazborokat adó területeiről származó boroknak házasításával készült. Harmonikus bor, melyben a furmint savait, ásványosságát szépen egészíti ki a hárslevelű fűszeres aromatikája.
Kihívásokkal teli évjárat
A 2020-as év hűvösebb, és főképp jóval csapadékosabb volt, mint a korábbi évjáratok, ami későbbi érést és élénkebb savakat, valamint az átlagosnál kevesebb termést eredményezett.
2020 enyhe és száraz téllel indult, és a nagyon száraz – ám meglehetősen hűvös – idő egészen május végéig kitartott. A csapadék nélküli időszak ellenére az április közepén induló rügyfakadás után a hajtások szépen fejlődtek, s a virágzás ideális körülmények között zajlott le.
A csapadékos és az átlagosnál hűvösebb nyár miatt a szőlő érése kissé késett az előző évekéhez képest, ám a viszonylag meleg augusztus végén felgyorsult.
Párás szüret

A teljesen érett, egészséges fürtök kézzel történő betakarítása szeptember 16. és 25. között történt. A szőlők szedése és szállítása a fürtök minőségének megőrzése érdekében kisméretű, 20 kg-os ládák használatával történt.
Mivel szüret közben is párás volt az idő, nagyon szelektíven kellett szüretelnünk, de így is üde, szép savakkal rendelkező, gyümölcsös szárazborokat tudtunk készíteni.
Üde, harmonikus bor született
A furmint szőlőt egészfürtösen, bogyózás nélkül préseltük, míg a hárslevelű nagy részét lebogyóztuk, és préselés előtt még néhány órán át héjon áztattuk. Minden tétel eltérő borászati eljárással készült, különböző fajélesztőkkel, illetve spontán erjesztéssel kísérletezve. Az erjesztés 2-5 éves, 225-500 literes hordókban történt, melyek közül néhányban spontán módon almasavbontás is lezajlott.
A különböző tételek házasítása 2021 decemberében történt, majd a bort további 3 hónapig az erjesztéshez használt tölgyfahordóban, ezt követően pedig tartályban érleltük. A palackozásra 2022 februárjában került sor.
A 90 százalék furmintból és 10 százalék hárslevelűből készült Disznókő Inspiration 2020 halvány szalmasárga színű, illata virágos és finoman fás jegyekkel gazdagított. Fehérhúsú és csonthéjas gyümölcsök, körte aromák jellemzik. A korty harmonikus és telt, kellemes szerkezetű és textúrájú, kerek savakkal, a lecsengésében némi sóssággal. A közel 13%-os alkoholtartalmat a 6.3 g/l friss sav és a 2 g/l maradék cukor szépen ellensúlyozza. Jól iható, üde és harmonikus tétel.
Milyen ételekhez ajánljuk?

A Disznókő Inspiration 2020 jól iható, szinte minden alkalomra tökéletes bor. Kiváló aperitif, tökéletes kísérő a tenger gyümölcseihez és szárnyasokhoz, de remekül párosítható akár vadhússal, sertés- vagy borjúételekkel is.
Legjobb hidegen, 10°C-on felszolgálni. Bár felbontás után pár napig még tökéletesen élvezhető, érdemes azonnal elfogyasztani. Frissessége és ásványos karaktere a legjobban fiatalon érvényesül, de fogyasztása 2-3 év palackos érlelés után is igazi élmény.
Kóstolható nálunk a Borbutikban, vagy hamarosan beszerezhető alábbi online partnereinknél: