Minden, amit a 2020-as évjáratról tudni szeretne
2020 kihívásokkal teli év volt. Ennek ellenére üde szárazborok, kevesebb, de finom, citrusos-fűszeres aszúk és kevésbé gazdag cukortartalmú, de egyensúlyos, aromás késői szüretelésű borok születtek.
2020 Hűvösebb és főképp jóval csapadékosabb volt, mint a korábbi évjáratok, ami későbbi érést és élénkebb savakat eredményezett. A szőlő kevés fürtöt hozott és az októberi esőzések még tovább csökkentették a termés mennyiségét.
Száraz tavasz, csapadékos nyár
2019 heves esőzéssel zárult: novemberben és decemberben a szokásosnál jóval több, 165 mm csapadék hullott. 2020 év eleje enyhe volt és száraz, és a száraz – ám meglehetősen hűvös – idő egészen május végéig kitartott.
A rügyfakadás április 12-én kezdődött, s bár a sekélyebb termőrétegű talajainkon május vége felé már a szárazság jeleit észleltük, a csapadék nélküli időszak ellenére a hajtások szépen fejlődtek.

A szőlő virágzása június 2-án kezdődött, június 12. körül volt a teljes virágzás, ami ideális körülmények között zajlott le június közepéig. Június végével az időjárás csapadékossá vált, néha viharokkal, heves esőzésekkel. A júliusban is tartó hűvös és esős idő a szőlőben a gombás fertőzések veszélyt jelentette, de ezeket sikerült kordában tartani.
Az augusztus viszonylag meleg volt, a szokásos kánikulák nélkül, az idő továbbra is csapadékos maradt. Az érés a korábbi évekhez képest eleinte késett (főleg augusztus közepéig tűnt így), de augusztus végén / szeptemberben felgyorsult.
Ígéretes aszúszemekkel induló szüret
A szüreti időpontok az alábbiak szerint alakultak:
- Aszúszemek válogatása: szeptember 9. és október 31. között
- Ép szőlő szüretelése száraz borokhoz: szeptember 16. és 25. között
- A késői szüret és édes szamorodni tételek szürete: szeptember 22. és november 10. között
A szüretet szeptember 9-én a Zéta ültetvényekben kezdtük, aszúszem válogatással. Viszonylag magas cukor- és savartalommal bíró, erősen botritizálódott aszúszemeket szedtünk.
A száraz fehérborainkhoz a furmintot szeptember 16-án, a Dorgó dűlőben kezdtük szüretelni, majd szeptember 23. és 25. között szedtük a többi dűlőnkből (Lajosok, Illésházy).

Szeptember közepén megkezdtük az első furmint aszúszemek válogatását. A zétához hasonlóan ezeket a szőlőket is erős botritizáltság, magas savtartalom és gazdagság jellemezte. A napsütéses, meleg szeptemberi időjárás megfelelően beérlelte a szőlőt, és közben a nemes rothadás is folyamatosan terjedt szét a bogyókon. A furmint aszúszemek első nemzedékének válogatását október 8-án fejeztük be.
Az október eleji nagy esőzéseknek köszönhetően a Botrytis cinerea-nak a szeptemberinél még ígéretesebb további terjedésének örültünk, október közepére tökéletes aszúszemeket remélve. Az aszúszemeknek és szamorodniknak szánt szőlőt azonban az október 13. és 17. közötti heves esőzések felhígították, és néhány területen a nemes rothadást szürke rothadássá változtatták.
Mivel a szüretet egyelőre nem tudtuk folytatni, nekiláttunk az első nemzedékből válogatott aszúszemek feldolgozásának. Az aszúszemek erősen botritizált jellege miatt az aszúszem tételek nagy részét rövid ideig (egy éjszakán keresztül), erjedés végén járó alapborban áztattuk. Mindössze három, a legkiválóbbnak értékelt tétel esetében alkalmaztunk hosszabb és intenzívebb aszúáztatást, zajos erjedésben levő mustban, rendszeresen körfejtések mellett.

Kiváló egyensúlyú, aromás borok születtek
Október 20-án folytattuk a szüretet a Dorgó-dűlő nyugati kitettségű lejtőin, amelyeket a sok eső megviselt, és kockázatos lett volna tovább kint hagyni a szőlőt. Máshol viszont még meglepően sok – bár már picit visszahígult, ám jóízű – aszúszemet válogattunk. A legszárazabb területek (Kapi) kiválogatása után azonban nem volt értelme tovább folytatni az aszúválogatást, mivel már kifejezetten vizesek voltak a szemek. Ennek ellenére még sok szép késői szüret és édes szamorodni alapanyagot szedtünk, melyekből az elmúlt évjárathoz képest alacsonyabb cukortartalmú, de kiváló egyensúlyú, aromás borok születtek. A szüret november 10-én ért véget. Ezután fejeztük be a kis mennyiségű, második generációs aszúszemeink feldolgozását.
