Disznókő Furmint 2020. Tökéletes választás a nyári napokra is
A Furmint egyedülálló ízprofilja különbözik más szőlőfajtáktól, így kulcsszerepet játszik a Disznókő kínálatában. 2020-as Furmintunk könnyen fogyasztható, gyümölcsös és tökéletes szomjoltó a forró nyári napokon.
Kihívásokkal teli évjárat
2020 kihívásokkal teli év volt. A korábbi évjáratoknál hűvösebb és főképp jóval csapadékosabb időjárás későbbi érést és élénkebb savakat eredményezett.
A heves esőzésekkel és a szokásosnál jóval több csapadékkal záruló december után 2020 enyhe és száraz téllel kezdődött. A száraz, ám meglehetősen hűvös idő egészen május végéig tartott, amit az átlagosnál esősebb és hűvösebb nyár követett. Mindezek következtében a szőlő is később érett, valamint kevesebb fürtöt hozott, mint az előző években.
Így zajlott a szüret

A csapadékos időjárás miatt – mivel a bortytis már korán megjelent – a száraz bornak szánt szőlőt is válogatva kellett szüretelni. Ugyanakkor ez lehetővé tette számunkra, hogy friss, gyümölcsös szárazborokat készítsünk.
A Disznókő ültetvényei közül három parcellát – melyet kifejezetten erre a borra szántunk – külön-külön szüreteltünk és vinifikáltunk. A teljesen érett, egészséges fürtök kézi szüretelése szeptember 16-án kezdődött a nyugati fekvésű Dorgó dűlőben, majd a déli oldallal folytatódott szeptember 23. és 25. között. A szőlők szedése és szállítása a fürtök minőségének megőrzése érdekében kisméretű, 20 kg-os ládák használatával történt.
Üde szárazbor született

A fürtöket bogyózás nélkül préseltük és egy éjszakányi ülepítés után 16-18°C közötti hőmérsékleten acéltartályban erjesztettük. A tételek körülbelül felében végeztünk almasavbontást. A bort rozsdamentes acéltartályokban 4 hónapon keresztül finomseprőn érleltük, majd 2021 márciusában 750 ml-es tokaji palackokba töltöttük és üvegdugóval zártuk.
A Disznókő Tokaji Furmint 2020 gyümölcsös, ugyanakkor jellegzetesen minerális száraz fehérbor. Egyedülálló karakterét a gyümölcsösség és ásványosság egyensúlyától nyeri, tökéletesen tükrözve a Disznókő termőterületének kirobbanó frissességét. Színe szalmasárga, illata nagyon friss, gyümölcsös, körte- és érett almaaromákkal, fehér virágok üzenetével és a grapefruit üdeségével. Kellemes textúrájú, ízében az egzotikus gyümölcsök körtével és birssel keverednek, amit tartós, ásványos utóíz követ. 13%-os alkohol-, 2g/l maradék cukor- és 5,9g/l savtartalmával sportos elegancia jellemzi.
Milyen ételekhez ajánljuk?

A Disznókő Tokaji Furmint 2020 könnyen fogyasztható, minden alkalomra tökéletes bor. Akár szomjoltásra egy forró nyári napon, akár kísérőként a könnyű fogásokhoz vagy egy grillezős baráti estéhez is nagyszerű. Kiváló aperitif, tökéletes kísérő a könnyű szósszal készített halas fogásokhoz (pl. hering), a tenger gyümölcseihez (kifejezetten osztrigához vagy kaviárhoz), de remekül párosítható szárnyasokhoz, vadmadarakhoz és salátákhoz is.
A Disznókő Tokaji Furmintot legjobb hidegen, 10°C fokon felszolgálni. Felbontás után érdemes azonnal elfogyasztani. Igyuk fiatalon, hogy frissessége és ásványossága a legjobban érvényesüljön.
Kóstolja meg nálunk a Borbutikban, vagy szerezze be alábbi online partnereinknél: