Egyéb kategória

Vezető márkák között szerepeltünk a Magnificaton

A nemzetközi borszíntér egyik legexkluzívabb eseményén, a spanyol Magnificaton több mint 1800 szakembernek mutathattuk be borainkat. A szakmai rendezvényre mindössze 55 prémium pincészet kapott meghívást. 

A Juvé & Camps és spanyol forgalmazónk, a Primeras Marcas szervezésében kétévente megrendezésre kerülő népszerű szakmai borrendezvény a nagy pincészetek, sommeliere-k, szakértők, újságírók és kritikusok nemzetközi találkozója, mely idén egybeesett a tekintélyes pincészet századik évfordulójával is. 

A mesterkurzusokkal, gasztronómiai- és borkoktél bemutatókkal egybekötött Magnificat egyik célja, hogy rávilágítson a világ legjobb borainak és párlatainak sokszínűségére. 

Mit kóstolhattak a résztvevők?

A Disznókő Szőlőbirtok az alábbi borokkal vett részt a rendezvényen:

Disznókő Tokaji 6 Puttonyos Aszú Kapi 2015 – 2015-ös Kapi Aszúnk elegáns, összetett bor, melynek nemcsak James Suckling adott magas pontszámot, de tavaly év végén a Wine Enthusiast magazin is kiemelt, szerkesztői ajánlatnak választott, és 98 pontra értékelt. Az, hogy mitől különleges a Kapi, kiderül korábbi a cikkünkből.

Disznókő Tokaji 6 Puttonyos Aszú 2002 – A 2002-es évjárat kulcsszava a precizitás. Mangó, papaya és sárgabarack jegyek, gazdag textúra, tökéletes egyensúly, klasszikus tokaji íz jellmezi. Egyszerűen fenséges. 

Disznókő Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2013 – A Caroline Gilby által „Aszú csodaként” jellemezett bor intenzív virágos illatú, barackos, szilvás, nektarinos jegyekkel. Gazdag szerkezettel, kellemesen kerek savakkal, citrusos aromákkal, nagyon hosszú lecsengéssel kényezteti az ízlelőbimbókat. 

1413 Disznókő Édes Szamorodni 2018 – 2018 az eddig ismert legmelegebb és legkorábban érő évjárat volt a Tokaji borvidéken. A szőlő gazdag édessége ellenére meglepően könnyű és elegáns. Fűszeres, gyümölcsös illat, vérnarancs, mandarin, méz és szantálfa aromákkal. Ízében gazdag, élénk és strukturált, a lecsengésében némi tanninnal. Decanter ezüstérmes! 

Disznókő Tokaji Késői Szüretelésű Furmint 2018 – IWC aranyérmes borunk intenzív illatában a körte, mandarin és csonthéjas gyümölcsök aromái. A kortyban gazdag méz- és gyümölcsízek, mely telt és strukturált, némi tanninnal. 

Disznókő Tokaji Furmint 2021 – Könnyen fogyasztható bor, mely minden alkalomra tökéletes: szomjoltásra egy forró nyári napon, kísérőként könnyű fogásokhoz, vagy egy grillezős baráti estéhez. Alma és körte aromákban gazdag, friss savakkal, szuper ropogós lecsengéssel.  

A Magnificat kétségtelenül referenciának számító szakmai konferencia, ahol a világ legnevesebb borházai mellett, a borszektor elismert szakértői és szakemberei vettek részt a világ minden tájáról. Igazán nagy élmény volt ilyen szintű részvétellel és nagyszerű pincészetekkel együtt megjelenni. Az, hogy a borkereskedők, sommelier-k, borbárosok, újságírók jól ismerjék a borainkat azért is fontos, mert sok esetben általuk jutunk el a számunkra legfontosabb közösséghez: a borkedvelőkhöz.